A pisztráng teste orsószerű, oldalirányban enyhén összenyomódott, széles faroknyéllel és a hát- és farok között zsírúszóval rendelkezik; színe a háton és az oldalakon a barnásbarnától, a halvány udvarok által keretezett vörös és fekete foltokkal, a hason sárgásfehérig változik. A hímek és a nőstények folyókban akár 70 cm-es, tavakban vagy tengerben pedig 140 cm-es hosszúságot is elérhetnek (rekord 140 cm). Ez a faj Európa, Észak-Afrika és Nyugat-Ázsia folyómedencéiben őshonos, de Észak-Amerika, Ázsia és Óceánia számos mérsékelt és hideg övi régiójába betelepítették, alkalmazkodva mind a potamodrom (folyó), mind a tavi vagy anadrom (tengeri) környezethez.
Szokások
A pisztrángok túlnyomórészt magányos és territoriális élőhelyűek, ivadékként alakítanak ki táplálkozási területeket; nappal főként rovarlárvákkal, rákfélékkel és apró halakkal táplálkoznak, mind a sziklás aljzaton, mind a vízoszlopban vadásznak, és gyorsan mozognak úszással vagy ugrással, hogy elkerüljék a ragadozókat.
Szaporodás
A sebes pisztrángok október és január között ívnak (az északi féltekén), erőteljes farokmozgással több sekély mélyedést képezve a folyami kavicsban, ahol a nőstény fészekenként 1000–1500 petét rak. A lárvák 2-4 hónap után kelnek ki, és további 2-3 hétig védve maradnak a kavicsban, mielőtt megkezdenék a táplálkozást a vízoszlopban.
Elterjedés
Az Európa, Észak-Afrika és Nyugat-Ázsia hideg és mérsékelt övi medencéiben őshonos pisztráng sikeresen betelepítették Észak-Amerika, Ázsia és Óceánia legtöbb hidegvízi régiójába. Hegyvidéki és síkvidéki folyókban, tavakban és a tengerpart közelében él, szaporodásához a tiszta, oxigéndús vizeket és a sziklás aljzatokat részesíti előnyben.
